A zsűri és a közönség magas színvonalú előadásoknak örülhetett a 2012. május 10-én megrendezett versenyen. Ezúttal is szívből gratulálunk minden résztvevőnek!
Nagy sikerrel zajlott le ebben a tanévben is a "Környezetismereti verseny 4-5. évfolyamosok számára" megyei fordulója
2012. február 22-én nyílt meg az intézetünk által szervezett Rajzverseny pályamunkáiból létrehozott kiállítás a FORRÁS Gyermek-Szabadidő Központ galériájában.
A komoly szakmai színvonalat képviselő társasjátékok 2012. március 24-ig tekinthetők meg.
"Tiszán innen – Dunán túl” országos népdaléneklési verseny
Heves megyei döntő
2012. február 8-án a Pedagógiai és Közművelődési Intézményben nagy sikerrel zajlott le a „Tiszán innen – Dunán túl” országos népdaléneklési verseny megyei döntője.
Szívből gratulálunk minden résztvevőnek!
Intézményünk 2012. január 24-én sikeres szakmai napot tartott. A rendezvényen Hegedűsné Majnár Márta a Wekerle Sándor Alapkezelő Heves megyei területi referense tájékoztatta a megjelenteket a pályázatokkal kapcsolatos tudnivalókról.
A rendezvény meghívója és prezentációja letölthető.
„ADVENTI TEHETSÉGNAP A TEHETSÉGEKÉRT”
”Lásd annak, amivé válhat,
s azzá válik, ami lehetne!”
A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény mindig is fontos feladatának tekintette a tehetséggondozó munka segítését, a tehetségek felfedezését.
Bár még csak próbaverzió, mégis így, csupa nagybetűvel!
A Google Map(s) - Térkép internetes szolgáltatása révén sorra kerülnek fel Heves Megye Tehetségtérképére a tehetségsegítő műhelyek "zöldházikós" zászlócskái és a 2010/2011-es tanév kiemelkedően eredményes tanulmányi versenyzőinek "piros lufijai". Íme:
http://maps.google.com/maps/ms?ie=UTF&msa=0&msid=206401658256540224463.0004b1e0e4ab3afddbb1b
Intézetünk, a Pedagógiai és Közművelődési Intézmény eredményesen pályázott a Nemzeti Tehetségprogram keretében az Oktatásért Közalapítvány XVIII. pályázatára NTP-OKA-XVIII-037 kódszámmal.
Intézetünk, a Pedagógiai és Közművelődési Intézmény eredményesen pályázott a TÁMOP- 3.4.4/B-08/1 – 2009 kódszámú pályázatra, ami anyagi támogatást nyújtott a megye tehetséggondozásához.
Pályázatunk 2011. május 31-én lezárult.
Projektünk keretében Dr. Dávid Mária főiskolai tanár vezetésével – Eszterházy Károly Főiskola - egy pedagógiai tehetségdiagnosztikai mérőeszközt dolgoztattunk ki.